Az idős ember és a gólya

A Száva menti horvát Lonjsko polje nemzeti parkban, magyarul Lónyamezőn játszódik a történet, amit az élet írt már 24 éve újra és újra. A park pici falucskája Čigoć a film központja, ahol Stjepan, Malena és Klepetan története évről évre folytatódik - még remélem elég soká. Egy a természet ajándéka, ember és állat közti hű és határtalan bizalom története. 

Azonnal az amerikai Joe Hutto története ugrott be a szarvasokkal.

A bő 50 perces film meglehetősen friss (2017) és még nincs fenn a Youtube csatornán, címe Az idős ember és a gólya (Der alte Mann und der Storch).

Az ártéri területet 2005-ben javasolták az Unesco világörökségei közé. A tiszta, ipartól mentes park településeit, sok fiatal elhagyta már, emberileg lassan kihalóban van a környék, szinte csak idősek ápolják az ottani hagyományokat.

Čigoć európai hírű a több gólyafészkével. 1994-ben elsőként kapta az EuroNatur címet, mint “európai gólya falu”.

Rá 2 évre Magyarországon Nagybajom büszkélkedhetett e díjjal.

Fotó

A 250 éves két szintes fa házaik egyetlen szeg nélkül épültek, aminek praktikus oka egy volt, a rendszeres árvíz elöli menekülés. Bármikor lebonthatták, majd újra építhették faházaikat. Mára ez megszűnt, viszont minden házon van legalább két gólyafészek, olykor négy is. Az ott élők szeretik, tavasszal várják vissza ideiglenes lakóikat és mindent megtesznek azért, hogy ők is jól éljenek az egyébként zsákmányban bőséges területen.

A történet 24 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is Stjepan Vokic rátalált a szárnyon lőtt Malenára. Magához vette, ápolta, etette. Attól a naptól fogva a gólya Stjepan-ra van szorítva, nem tud repülni, magát ellátni. A napi törődés, az évek során kialakult bizalom annyira kiszélesedett, hogy Malena későbbi párja Klepetan is a “család” része lett és már 14 éve hűségesen visszajár párjához Malenához. Vannak olyan száraz évek, amikor Klepetan is előnyét élvezi Stjepan gondoskodásának, aki naponta több kiló frissen fogott hallal kedveskedik a párnak, majd később a bővülő családnak. A bizalom annyira erős, hogy a gólyafiókákat  Stjepan megfoghatja, őket is eteti, ha a szülők nem győzik azt, ami vadon elképzelhetetlen lenne. Minden évben közös erővel sikerül több fiókát felnevelniük, akik aztán útra kelnek Afrika felé apjukkal, hogy következő évben visszatérve saját családot alapíthassanak.

Elragadó a gondoskodás, a bizalom ember és madár között! A megözvegyült ember minden napját Malena teszi ki. Néha magával viszi - ha már párja elköltözött délre - horgászni, de egy-egy autókázással is biztosítja a gólyának, hogy más vidéket is láthasson, más élőlényeket is megismerhessen a letekert ablakon keresztül. Gólyafészkét úgy építette a háza tetejére, hogy gyalog fel tudjon rá menni a lakója, árnyékot, vizet, néha fészekpótló gallyakat is kap Malena. Semmiben sem szenved hiányt Stjepan gondoskodása mellett. Télen a házban vészelik át a hideg napokat és olykor gólyákról szóló filmeket, videókat néznek.

Egy-egy mondat Stjepantól:

“Malenának én vagyok a szárnya”

“Nem csak háborúzni kell, hanem a természetnek visszaadni valamit… én gólyákat adok vissza”

A szívhez szóló történeten túl a film elvitt egy számomra ismeretlen helyre, Lónyamezőre, annak értékeihez. Ideje személyesen is megismerkedni vele!