"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-10-25

Bajorország közepe

A rómaiak nyomában

A német Rajna és Duna folyók közötti szakaszon húzódott egykor a Római Birodalom határvonala, a limes, a Felső-Germán és a Raetia provinciák között. 2005 óta az Unesco világörökségei közé tartozik. Az 550 km-es távolság kerékpárral is megtehető a limes mentén.
Így duplán érdekes, hogy bajor földön ott, ahol a limes is halad található Bajorország geográfiai központja, az ország közepe. Ez egész pontosan Kipfenberg településtől mintegy 500 m-re.


Ragyogó őszi nap köszöntött bennünket az odafelé vezető úton, mikor egy pihenőre megállt kis csapatunk.





Kipfenberg nem egész 6.000 lakosaival alig találkoztunk, amikor a főtérre érkeztünk. A település fekvésének köszönhetően, hegyek közt az Altmühltal katlanját fedő árnyékban ébredezett a kisváros.





Jellegzetes fagerendás Fachwerkhaus
Rengeteg lelet, ásatási nyom maradt fenn a római időkből, majd a későbbi őslakosok baiuvari (“bajuvárok”) idejéből is. 1266-ból származik az első írásos feljegyzésük, természetesen tartozott hozzá egy vár is, de annak csak kevés maradványa található a Michaelsberg hegyén. Egy későbbi építésű vár viszont még ma is ott magasodik 430 m-en a település felett.

Kipfenberg vára
Elindultunk gyalog a hegynek fel. A St. Georg templom körül erős tömjén illat terjengett. Követtük az erdőn át a limes útját. Egy másik úton autóval is megközelíthető a vár.

St. Georg templom


Szerpentínszerűen szlalomozott fel az erdei gyalogút a vörös-narancs színű fák között.


Római és "bajuvár" múzeum




A vár előtt található egy római és “bajuvár” múzeum a régi idők emlékére. A bejárat inkább hasonlított egy sörözőféléhez, épp akkor nyitott.
Sajnos magántulajdonban van az egykori vár, nem látogatható. 
Innen nem túl messze mérték ki Bajorország geográfiai központját, melyet 2016 őszén - épp 2 éve - adtak át ünnepélyes keretek között.


Mert várat szerettünk volna látogatni tovább is indultunk egy közeli kis szomszéd településre. De erről majd a következő bejegyzésben!

4 megjegyzés:

  1. Áh, szóval ez az?! Itt még nem voltunk.
    Kíváncsi vagyok arra is, hogy melyik várhoz mentetek... vajon olyanhoz, amit már láttunk, vagy új lesz számunkra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, pedig hozzátok sokkal közelebb van, mint hozzánk. Már szinte biztosra vettem, hogy jártatok itt. Figyeld csak a következő bejegyzést a vár végett, sőt utána is lesz még valami... ;-)

      Törlés
  2. A templomba nem néztetek be ? Tán mise volt, hogy ott kint volt a füstölő...
    A várnak meg jó magas tornya van - jó lehet onnan a kilátás és az nem szép dolog, hogy pont oda nem lehet bemenni :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, épp mise volt a templomban, hallottuk kintről az énekszót.
      Nagyon sajnáltam, hogy a várba nem tudtunk bemenni, biztos nagyon szép lehet onnan fentről a környék. Valaki megvette magának azt is.

      Törlés