"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-03-12

Lilán robbant be a tavasz

Igazán jól működik a biológiai túra-órám - igen, van ilyen is - mert ezen a reggelen ide invitált a késztetés, menjünk a Seiseralm-hoz! 
Este a fotókat válogatva a tavalyi bejegyzéseimet fellapozva, egy évvel ezelőtt is ezt az utat jártuk. Annyi különbséggel, hogy tavaly már zöldebbek voltak a legelők, jóval többféle virág pompázott. Persze ez nem csoda, hisz két hete még - 19 fokkal küszködtünk és mára hirtelen, átmenet nélkül berobbant a tavasz. De még hogy! Lilán! A májvirágok, az általam igen kedvelt és sokat fotózott, tüneményes kis lila szirmú tavaszt hozók terítették az erdők alját.


Az első méhek is megjelentek





Az első bátor szellőrózsák
Már illatozott a medvehagyma

Először az esőkabát került le, majd a thermo puli. A hegyek felől a főn meleg levegőt küldött felénk, élvezet volt a napsütés még nem túl erős sugarai mellett. Az avar alól a májvirágok mellett a tavaszi tőzikék és a krókuszok is feltörtek, a levegő megtelt zöld illattal, mely a patakok friss vízének illatával terítettek energiát. Zsongott a hegyoldal a Chiemgau Alpokban!





A pockok vájta üregekből, repedésekből tört elő az olvadt hólé. Ezeket az érzéseket kerestem, ez hozott ide idén is.








Elértük a víztornyot, majd az elágazást a Wolfsschlucht (Farkas-szurdok) felé kerülőt ezennel kihagytuk és házak, gazdaságok között haladtunk az úton. Nyitott udvaraik betekintést engedtek lakóik életébe. Macskák, baromfi szabadon szaladgál a túrázók között.
Víztorony 






Ha jobban szemügyre veszitek a ház tövében lévő körtefa lassan eléri a tetőtér balkonját és az alsó balkont szépen köréje építették. Mi ez, ha nem a természettel való együttélés egy módja? Idős apóka ült a balkonon és élvezte a napsugarak melegét. Csodás és nem mindennapi lehet mikor a fa virágba borul vagy mikor érett gyümölcseit egy karnyújtással szedhetjük le.





A mára csendes térség a 16-17. században vasérc bányától és fizikai munkásoktól volt hangos. A 19. századra pedig a sószállító vezetékek haladtak erre, melyek nyomát még ma is látni.

Az egykori sóvezeték maradványai
Innen egy meredek lépcső vezetett fel egy felsőbb útra a Seiseralm felé. Az emelkedő nevét a sószállító vezetétekről kapta, Salinenstieg.





Az árnyasabb lejtőkön még hó
Hamarosan elértük célunkat, a piros tetejű Seiseralm-ot háttérben a cakkos hátú Kampenwand védte.
Seiseralm 868 m
Kampenwand
Gedererwand 1.399 m

Kampenwand 1.669 m


A fogadó bejárata mellett árnyékban jóval 800 m felett 20 fokot mutatott a hőmérő. Megfordulva kies kép tárult elénk a Chiemsee-ről és szigeteiről. Betértünk egy finomságra.


Chiemsee
Almas rétes vanília fagylalttal
Visszafelé ugyanazon az úton mentünk és furcsa időjárásnak köszönhetően, a meleg és a hideg levegő találkozásának egy érdekes természeti szépséget kaptunk aznap búcsúzóul.


A varjak is csak csodálkoztak az égi szárnyaknak




Akár zordnak is kinézhet, számomra sokkal inkább különleges volt. Hol a meleg levegő, hol a hideg levegő simított végig arcunkon, épp a keveredés határán jártunk. Szél alig volt észlelhető. A madarak hol síri csendben maradtak, hol rázendítettek. A felhők rajzolata egyedi volt és másodperceken belül változtak a formák, minták. Ilyen különlegeset sem éltem még át!

14 megjegyzés:

  1. Micsoda élményben volt részetek! Csodálatos lehetett megfigyelni, átélni!
    Gyönyörű helyen jártatok megint!
    Jaj, az a májvirág! Addig nem nyugszom, amíg nem tudok valahol szerezni belőle!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálkozz Mancoka, meszes talajt ígényel az már biztos. Számomra nincs szebb tavaszi virág. :-)

      Törlés
  2. De jó megint színeket, virágokat látni !
    Az a teraszba benőtt fa valami csodálatos. Szinte hihetetlen, hogy vannak ilyen emberek is, akik képesek ilyen szinten együtt-élni a környezetükkel.Szívesen ücsörögnék ott, az öregúr mellett...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy jó, mennyire vártam már!
      Úgy láttam az apóka is élvezte a balkonos napsütést. :-)

      Törlés
  3. Nagyon szépek a virágok, én a vadon növő kökörcsinre várok most.
    Az összes többit az utóbbi években annyit fotóztam, hogy már nincs kedvem, mert már ugyanolyan minden kép nekem.
    üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én bizony nem tudom megunni, alig várom minden évben a tavaszköszöntőket.

      Törlés
  4. Cukik ezek a májvirágok! 💜 Nagyon szép helyen jártatok már megint 😉 Jó lenne ha ide is hamar megérkezne a tavasz meg a nyár... Elegem van már a hidegből, esőből... Jöhetne már a napsütés és a meleg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár napig itt volt és most megint hideg szelek fújnak. Remélem csak rövid ideig.

      Törlés
  5. Azok a felhőformák :O nem tudom eldönteni, hogy szépséges vagy félelmetes? félelmetesen szép :)

    Az idén még nem láttam májvirágot :( nagyon szeretem, a gépem háttérképe is májvirág. Biztos van már az imádott erdélyi hegyeimnél is, de lehet mire eljutok oda, már nem lesz :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó Orsi, félelmetesen szép felhőformák. :-)

      Ahogy az időjárás adja magát még lehet szerencséd Erdélyben a májvirágokhoz...

      Törlés
  6. Nálam most minden havas. De remélem, ha két hét múlva elmegyek kirándulni, én is ilyen szép tavaszt láthatok, a földből kikandikáló virágokkal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma reggelre itt is porcukros lett minden. Lehet idén kétszer robban be a tavasz..? :-)

      Törlés
  7. Micsoda gyönyörűséges fotók!!!!! Tőzike és társai .Vízcsobogás...Köszönöm a kirándulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt jártál Mamka! :-) ❤️

      Törlés