"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-08-30

“A természet gyerekei vagyunk..."

Eső utáni erős párában, olykor napsütésben indultunk egy túra light-ra a Tregler Alm-hoz. Menni kell, az erdő hív. Az erdő egy terápia, ahogy én hívom erdő-terápia. Tudósok által kimutatott tény, hogy az erdő fizikailag és pszichikailag is jó hatással van ránk. Ha akarjuk, ha nem, csak ott kell lennünk. A legjobb persze, ha körbeveszzük magunkat fákkal, nap mint nap. “A természet gyerekei vagyunk, és ha a természet beszél illik meghallgatnunk.”








Fényesek és sötétek a bodza bogyók, a mohák közül tolakodnak a gombák, illatuk terjed, még ha sokszor nem is látni, de most már ők lesznek porondon. Halkan jön az ősz.







Nézek jobbra, nézek balra mindenütt az ősz jeleit látom.





A parkolónál, ahonnan indultunk készülődik egy régi kor bemutatása. Egykori szénbányák nyittatnak hamarosan meg, bemutatva a szén útját hozzánk. Ezennel a túrázás bővül némi ismeretterjesztéssel is. Főleg az utókornak lesz érdekes látnivaló.



Egykori akna bejárata, hamarosan megnyílik


Rövid távon társunk is akadt, míg felfelé ballagtunk - hűséges hordozó, bizonyára társ is.




Visszanézve és összehasonlítva korábbi túráinkat ehhez a fogadóhoz, látni a különbségeket. Négy éve ekkor már rengeteg gombát találtunk. Idén - az eső hiánya, a szárazság - nem késztette őket a felszínre. A virágok is elnyíltak már, a szárazabb idő rövidebb életet adott nekik, korábban hosszabb időre tolódott a pompa.






Felérve a 951 m-re felhők vontak szürkés fátylat a völgy fölé. Betértünk egy frissítőre. Az üdítő rádlert meleg tea váltotta fel.





Almás rétes vaníliamártással
Kijőve - mint az almás rétesünk - úgy sodródtak össze a felhők is és tűntek el a semmiben...





„Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.“ Mikszáth Kálmán

2018-08-26

Gömbkilátó a Balatonnál

Az augusztus 20-dikai hétvégét ismét Hévízen és a Balaton környékén töltöttük, ahogy tavaly is. A borfesztivál és a magyar tenger mindig egy várt hangulat és élmény-együttes számunkra.




Az igen forró napokban a hűsítő víz nélkül ki sem bírtuk volna. Egy kis kirándulást téve Balatonboglárra a gömbkilátóhoz - Magyarország egyetlen gömbkilátójához - azért megkíséreltünk. Próbáltuk azokat a helyeket keresni, ahol nem szorult meg a tikkasztó meleg.

A parkolótól 2 perc gyaloglással érhető el a kalandpark, bobpálya, csúszdák, mászófalak és a mi célpontunk a kilátó. Az egész családnak nyújt élményt és lehetőséget a park.


A 7,5 ha területű várdomb ma zöld erdővel, benne/rajta főként illatos feketefenyők magaslanak. Nem mindig volt ez így. Az 1 millió éves vulkanikus eredetű bazalttufa korábban kopár volt - ezért is hívták kopaszdombnak - és a bronzkori lakóik földvárat építettek ide. Később a 20. században ültette be Gyulai Gaál Gaszton nagybirtokos a területet feketefenyőkkel.
Az 1960-as évekig állt itt egy faszerkezetű kilátó, melyet egy fémszerkezetű építmény váltott fel. Kádár István mérnök az 1958-as brüsszeli világkiállítás híres jelképének ihletésére tervezte. A 15 m átmérőjű gömböt háromszögletű lemezek alkotják, megvilágítások teszik még pompásabbá az éjszakai sötétben, mely a tó északi oldaláról is látható. Megérte a nagy melegben is felmászni a 165 m magasan álló dombra és a szerkezetre, mert a kilátás lenyűgöző! Belépő: 300,- Ft (2018)






A gömb alatti erdő zenei fesztiválja

A Tihanyi-félsziget
Balaton-felvidék
Badacsony
A Balatonboglárra jövő út és vasút


Odalentről az ifjú koromra emlékeztető zene szólt, balatoni emlékek.




Úgy készültünk, hogy a boglári strandra megyünk, de ekkora tömeggel már régen találkoztam a magyar tengernél. Parkolót sem igen találtunk, tovább mentünk Fonyódig fürödni.








2018-08-23

Szeder túra

Legutóbbi hegyi túránk alkalmával láttuk, hogy már nagy mennyiségben érnek az erdei szedrek. Évek óta visszajárunk egy helyre, ahol egy kis kirándulás alkalmával egybekötve minden évben szedünk magunknak.




A katolikus Bajorországban van a legtöbb munkaszüneti nap. Augusztus 15-dike is egy ilyen nap, itt úgy hívják Mariä Himmelfahrt. Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele napja hova máshova is vezethetett bennünket, mint a “Mária gyermekével” hegyhez (Wendelstein 1.838 m), Bad Feilnbach településéhez.

Wendelstein 1.838 m - "Mária gyermekével" (fekve)




Már roskadoznak a gyümölcsfák a szilváktól, körtéktől és almáktól. A település híres a mosolygós almáiról, minden évben meg is rendezik az Apfelmarkt-ot. Az alma vásár ünnepére alma-királynőt választanak, minden e gyümölcs körül forog. Készülnek a finomabbnál finomabb almás édességek az ökológiai termesztéssel sok látogatót csábítva a környékről. Természetesen likőr, pálinka, lekvárok és a hozzá illő sajtok, fűszerek, olaj, ecet, az ősz adta virágok és egyéb saját készítésű termékek kerülnek az asztalokra kóstolni és vásárolni. Bajor fúvós zenekarok adják a talpalávalót ehhez az őszi arató-ünnephez. Remélem sikerül az idei 27. ünnepségre október közepén ellátogatnunk, természetesen írok majd róla.





Az erdei út a nedves levegőnek köszönhetően még intenzívebb illattal vett bennünket körül. Az illóolajok ereje eső után mindig fokozottabb. Bíbor nebáncsvirágok szegélyezték a nedves patakmentét.





Megtalálva szedresünket teleszedtük dobozunkat az egészséges és aromás bogyókkal. Négy kis üveg lekvárt tudtam télre elrakni az almáriumba, a lakást belengte a szederillat.




Hazafelé még megálltunk, pontosabban leültünk az erdei open air erdei moziban a hatalmas bükkfák alatt.


Bad Feilnbach települése

Kreatív kirándulók itt hagyták nyomaikat az erdő lakóinak.