Talán már ösztönösen és hagyományszerűen térünk azonos évszakokban, hónapokban ugyanazon helyekre. Egy belső hang mondja merre…
Tavaly is ilyen szép szikrázó időnk volt, mikor először volt szerencsénk a Chiemsee flamingóhoz. A képek kicsit hasonlítanak, de az érzés messze nem olyan melengető, a napfény erejét alig éreztük a -6 - -8 fok körül, hozzá korbácsolón hideg csípős szél. Kesztyűs kezem rágémberedett a masinám exponáló gombjára. Mégis ebben a zord időben is találni szebbnél szebb dolgokat a természetben.
Irányba |
A hegyek alakjainak rajzolatát sűrű párás levegő takarta el előlünk, még így is, hogy erős szél fújt, azt nem fújta el. Hajóorrok mutatták az irányt a partról.
Elhagyva a sivalkodó rajokat és etetőiket a nádas surrogása és a nádszálak köré fagyott jég kopogós zenéje vett körül. Jégbe zárt világ. Itt a majd szélcsendben kifejezetten jól esett a napozás. Különös játéka a természetnek, volt olyan nádszál, amelyik két jégrokolyával táncolt.
Lehetne akár kivált só egy tengerparton, ez itt jég |
A kikötőben álló oszlopok üresen sorakoztak, hajóik fedett helyen pihennek. Ennyire sötétkéknek már rég láttuk a tavat, sok kis hullámának árnyéka már-már haragossá tette az egyébként szelíd víztükrű bajor tavat.
Nem csak a nádszálak, a vízbe levert rönkök, a lépcsőlejárók is mind jégruhát kaptak a hideg víz nyaldosása és a szél munkája.