Hegyen át, völgyön át - mesetúra 1.300 m-en

Az osztrák és bajor határon van egy - valójában több is - elbűvölő szeglet. Oberwössen - Hinterwössen - Reit im Winkl és a határ környékén. A pici falvak rendezett házai virágos balkonjaival a hegyekkel körülölelve minden jogot elnyerve szanatóriumi gyógyhely. Egyszer írok egy külön bejegyzésben csak e falvakról is, megéri.

Egy német portálon - ahol sok szép fotóval ízesítik a túra- és kirándulóhelyeket - bogarásztam újabb útvonal után az arany szeptember napjaiban. Itt akadtam rá egy hegyi tóra és egy kacifántos nevű hegyi fogadóra. A túra csak gyakorlott mászóknak ajánlott (piros és fekete jelzés)!

Akár lehetne egy mese is ez a túra, de ez a valóság volt… vagy mégsem..?

Hinterwössen falu végén az erdei parkolóban hagytuk az autónkat, néztük át az információs táblákat és indultunk először a Taubensee-hez, ami pont az osztrák és bajor határon, 1.140 m-en található. Ettől a településtől hegyen át megközelítve érhető el.

A 9-es útvonalat követtük némi kitérőkkel

A röpke bevezetőt hamarosan egy meredek kapató követett bemelegítésnek, de csak azért, hogy utána a kellemes erdei árnyas út csendjével kényeztethessen. A Schlierbach lépcsős kis vízesései hagoskodtak csak rajtunk kívül. A nyári szezonnak vége, a turisták nagyrésze elutazott, az iskola elkezdődött.

A vegyes erdő ismét varázslatos volt, mint az előző napi kirándulásunk alkalmával. Puha, zöld mohás, páfrányos, kígyózó gyökerű fák között...

• Megannyi zöld manó lapult a patak partján. Nyüzsögtek, suttogtak “erre, erre… menjetek csak, sok csoda és feladat vár rátok!” A bölcs mohás kövek némán bólogattak hozzá, míg a patak vize vitte hírünket “idegen jönnek, idegenek”. A gímpáfrány strigulázott tovább, hány erdőkerülő járt erre, az apró páfránylevelek a faágra kúszva a mohába bújtak és vártak, hogy végre maguk lehessenek.

• A bölcs kövek kerek, zöld fejjel invitáltak “igyatok, a mohafüggönyön lefolyó kristálytiszta víz erőt ad, legyőzhetetlenné tesz”...

• Hosszú zöld kígyók próbáltak átjutni a kis patakon, de nem értek el hozzánk.

A hegy túloldalán süt a nap...

Elértük az első kereszteződést, mely egy fogadóhoz is vezet (Chiemhauseralm) 1.025 m-re, de mi a másik irányt választottuk, mely bejárata a harmadik legnagyobb természetvédelmi rezervátumnak Bajorországban.

Már 1914 óta léteznek kímélt területek a bajor erdőkben. Mára 165 ilyen rezervátum, több mint 7.500 ha területtel gyűlt össze, ahol semmilyen erdészeti haszonmunkálatok sem folynak (ellenben a Berchtesgadeni és Bayerischer Wald nemzeti parkjaiban). A különbség szembetűnő!

Mindenütt kidőlt fák, a nehezen járható, egynyomvonalas út szerpentínszerűen halad felfelé köveken, gyökereken. Itt működik a természet körforgása, minden mindenre hatással van és mindennek haszna van. Többször megálltunk, mert egyre megterhelőbb volt az út. Keskeny ösvény, alattunk nőtt a mélység. Tériszonyosoknak semmiképp sem ajánlom. Vigyázni kellett a morzsalékos és aláhulló kövekre, nehogy az alattunk jövőre potyogjon és balesetet okozzon.

alattunk 

felettünk

A fák közül kilesve feltűnt a Chiemgau Alpok hegye, a cakkos tetejű Kampenwand (1.669 m). Mint szinte mindig, aznap is sokan voltak a csúcsokon.

Kampenwand 1.669 m

Ismét egy keresztút, balra a választott hegyi fogadó a Stoibenmöseralm (1.260 m), jobbra a Taubensee (1.140 m). Először a tavat választottuk és biztos voltam benne, hogy egy vargakanyarral eljutunk az alm-hoz is.

Felértünk az 1.300 m magasra, ahonnan lefelé vitt bennünket az út a tóig. A védett, napos lankán őszi kikericsek pompáztak.

• Rózsaszín tündérek heverésztek a lejtős hegyoldalon, ragyogva, csilingelve.

• Leérve a tóhoz, melyet nagy lapulevelek és menták fogtak közre, illatukkal vettek le lábainkról. A tó tükörképében a túlpart köszönt “hahó, itt vagyunk!”. Magas, egyenes derekú, haragos zöld fenyők álltak őrséget és vigyázták a tó-világ csendjét és rendjét.

Tehettünk volna a tó körül is egy sétát, ott is vár egy hegyi vendéglő, a Taubensee-Hütte, mely 1904 óta fogad túrázókat. Egész biztos visszatérünk és megnézzük közelebbről is!

A Chiemgau és a Kitzbühler Alpok közötti sötét színű tó, épp az osztrák és bajor határon található. A természet egy geológiai különlegessége, a kék szem kialakulása a jégkorszak munkálatainak köszönhető és csodálható meg ma is. Nevét a benne élő kövi rákokról kapta. Németül a Steinkrebs másként Daubben -> Tauben, tehát semmi köze a galambokhoz (Tauben), ahogy először gondoltam. Így a rákokat is legközelebb keressük meg. 

Viszont a tó elhelyezkedésének jobb szemügyrevételezéséhez újra visszamásztunk a hegyre.

Csodálatos! 

Breitenstein (1.661 m) és Geigelstein (1.813 m)

Geigelstein (1.813 m)

Ismét némiképp lefelé tartottunk, míg elértünk egy hatalmas sík legelőt néhány hüttével. Körülöttünk hegyek kies kilátással. Már láttam is magam előtt május-júniusban a virágtengert… fel is jegyeztem jövőre magunknak. 

Nyárutón lila enciánok, a szintén lila gólyaorr és az ezüstös szártalan bábakalács vártak.

Egy idős házaspár jött szembe és szólított meg. Eltévedtek. Merre kell menniük, ha nem azon az igen meredeken szeretnének visszajutni, ahonnan mi jöttünk. Merre ne, azt tudtuk, de merre a Stoibenmöseralm, az nekünk is kérdés volt még. Együtt folytattuk az utat, élénk beszélgetéssel. Korukat meghazudtolva (szüleink korabeliek) fürgén vették az akadályokat a sok szó mellett is. Így sikerült letérnünk az útról, ami nem is volt jelölve (vagy csak elkerülte a figyelmünket), szögesdrót feszült előttünk akadályként.

Tavirózsás legelő 1.200 - 1.300 m körül

A tisztás egy másik érdekessége egy pici tó, melyben tavirózsák élnek!

• A tavirózsából feljövő vándorok próbatételként álltak előttünk. Az útbaigazítást, az iránymutatás akadályait vettük. Míg a párom a helyes utat kereste én a szögesdrót alatti átbújást segítettem, hogy a vándorok fenéken lecsúszva biztonságban érjenek talajt. Hátizsákjukat óvatosan utánuk küldve mi is leereszkedtünk a meredek és csúszós lejtőn és megláttuk a hegyi fogadó mesés környezetét.

• Hirtelen a szögesdrótok, sárkányok és a gonosz manók mind kövé váltak és hívogatott bennünket a napsütütte fogadó kényelmes fapadja, kedves gazdasszonya és a sok szép virág.

Azt hiszem ennél kedvesebb terítéket még sehol sem kaptam... talán soha sehol sem esett olyan jól a zsíros kenyér, mint ott akkor.

“Megmentett” túra-társainkkal jól elbeszélgettünk, útbaigazítást a fiatal gazdasszony adott, ők jobbra, mi balra indultunk hazafelé egy másik úton, ismét a természeti rezervátumon keresztül fokozatosan lefelé.

• Óriások jöttek szembe, ezer tüskés orrú boszorkák, hosszú lábú polipok, mélységes szakadékok, kidőlt fák keresztezték utunkat, de a gazdasszony zsíros kenyere erőt adott minden gonosztevő és akadály ellen.

Kiérve a napfényre kellemesen elfáradva megérkeztünk az autónkhoz. Mese volt, tán igaz sem volt… de az egyik legszebb túránk, amire mindig emlékezni fogok.