"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-12-04

München - Viktualienmarkt

Kedvelem a különböző országok piacait, azok hangulatát, az ottani látnivalókat. Bármerre járunk a világban előszeretettel keressük fel a helyi piacokat is. Az általában központban elhelyezkedő agora hangulata, termékei, árusai igen sok mindent elárulnak az ottani életről, szokásokról, az ott élők mentalitásáról.
A müncheni Viktualienmarkt a belvárosban szintén egy ilyen gasztronómiai központ. A 22.000 m2-en főként (140 stand!) friss zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket - sokszor egzotikus példányokat is - a legszebb példányokban vehetjük meg. Már-már “festett” minőségben. Csak burgonyából 40 féle fajtát találunk itt. Ezek mellett pék, hentes, halas tejtermékes, csemegés és boros üzlet is kínál a sörkertek szomszédságában.
Reggelizhetünk, ebédelhetünk vagy épp vacsorázhatunk is a reggel 8-tól este 8-ig nyitva lévő portáloknál a hét 6 napján.
Természetesen advent idején a fenyő és az ünnep körül forog minden. Mi viszont örömmel kerestük fel a mézes boltot, a török finomságok standját. De a legjobb sült virslit is itt ehetjük, amelyből felsorakozik az összes elképzelhető fajta. Kizárólag csak éhesen térjünk a piac területére!


Kivilágított májusfa a Viktualienmarkton
A név Viktualienmarkt a latin victus szóra vezethető vissza, mely készletet, élelmiszert jelent. Történetét tekintve az eredeti vásártér a Marienplatzon volt, mely hamarosan szűkösnek bizonyult és az akkori uralkodó átköltöztette a mai helyére. A kivilágított májusfán lévő tábla dátuma - ami aznap pont 531 éve és 1 napja - a müncheni sör “tisztasági törvényének” (csak vizet, malátát, komlót és élesztőt tartalmazhat) bevezetésére vonatkozik.

A finomságok és a tömeg mellett azért érdemes figyelni a tér művészeti szépségeire is, ugyanis szobrok, szökőkutak is díszítik. Egyszer teszek egy csak ezekre öszpontosító városi túrát. és egy csokorba gyűjtöm őket. Érdekelnek miért pont itt, miért pont ezek.

Háttérben a régi városháza tornya
Háttérben a Peterskirche tornya
A Marienplatz és a Viktualienmarkt között két jelentős és érdekes épület magaslik. Az egyik az a régi városháza öt sapkás tornyával. Oldalán az épület történetében fontos szerepet játszó dátumok és egy újabb napóra a gyűjteményembe.






Ma az épület eredeti funkcióját a Marienplatzon álló csipkés homlokzatú új városháza vette át 1874-ben. Egy nagy ünnepi díszterem fogadásokra, egyéb ünnepi szertartásokra szolgál azóta és a játékmúzeum kapott még helyet az épületben.

A másik épület a napfényben arany színűn megcsillanó díszítéssel a katolikus Heilig-Geist-Kirche (templom). München egyik legrégebbről fennmaradt (1392) vallási épületei közé sorolható.

A templom egy részlete

A következő részben tovább sétálunk a belvárosban.

8 megjegyzés:

  1. 22.000 km2-en? :O nem sok az egy piacnak? :) bocsi, nem kötözködni akarok!!

    Nagyon szeretek ilyen piacokon mászkálni. Nem győzök betelni a kínálattal, a sokszínűséggel. Persze, hogy vásárlás lesz a vége :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha... 22.000 m2... köszi javítom! :-)

      Törlés
  2. Szép és nem annyira fotózott részleteket ragadtál ki.
    üdv

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem a májusfákat - akkor is, ha decemberben látom.Továbbá szeretem a csúcsos-hegyes tornyú épületeket - nekem valahogy mindig olyan mese-szerűnek tűnnek. Arra viszont nem tudok rájönni, hogy a napóra nagyon régi, vagy nagyon modern ? Bár mindegy mert az is tetszik !

    VálaszTörlés
  4. Kedves Kavics!egy merő véletlen ,hogy erre az oldalra tévedtem.Lelkes olvasója leszek ezentúl az írásaidnak.üdv Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márti! Örülök, hogy itt vagy, noha az oldalon egyelőre nem tervezek új bejegyzést, de a régeiekből lehet még inspirációt gyűjteni. :-)
      Én a véletlenekben nem hiszek :-)

      Törlés