"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-01-19

Év eleji hagyomány-túra

Az évek során lassan ösztönösen hagyománnyá válik az új év kezdete, évszakok váltása egy látogatás a Kaiser-hegység lábaihoz. A közelben álló Zahmer Kaiser január elején szürke, arcunkba csapó hideg széllel fogadott bennünket.


Egy lelket sem láttunk az úton rajtunk kívül. Meglehetősen hideg volt, 700 m magasságban járhattunk. A nap alacsonyan járt, a hegy túloldalán andalgot, számunkra szokatlanul árnyék fogadott. 
Elhaladtunk a keresztelő-patak mellett, megemlegettük G-t, akiről a nevét kapta és úgy gondoltuk tervünk ellenére irányt változtatunk. Elébe mentünk a lassú és langyos napsugaraknak...

Mögöttünk a piramis formájú Geigelstein 1.808 m


A távolban felfedeztem a Geigelstein előtt egy kis hüttét és próbáltam kideríteni, hogy melyik lehet. Azt azonnal tudtam, hogy nem a Priener Hütte, ahol már jártunk. Nyomozásomban a közösségi oldal egy csoportjában is próbáltak a segítségemre lenni, de senki nem tudta megmondani melyik hüttéről lehet szó. Bogarásztam a neten a fotókat, hasonlítgattam az enyémmel a környékbeli hegyi házikókat és akadt egy sejtésem, talán a Burgeralm lehet. Azonnal írtam egy emailt a tulajdonosoknak és másnapra meg is jött a válasz, nem ők azok, hanem egy szomszédos hütte, de ott nincs vendégfogadás. Viszont a Burgeralm kedves invitálásának egyszer szívesen eleget teszünk és akkor közelebbről is megnézem én ezt a “rejtélyes” házikót.




Épp amikor elértünk egy kis kápolnához, akkor értünk ki a Zahmer Kaiser árnyékából is. Végre a melengető és szikrázó sugarak.




Még állt a jászol az oltár előtt, pedig vízkereszt elmúlt
Majd elénk tárult az Inn-völgye Kufstein városképével.


Kanyargó Inn, balra Kufstein vára


Szemben Kufstein várával, az Inn túloldalán jól látható volt a sziklán emelkedő Thierberg vára, ahol az utolsó tiroli remete él.

Szűrt fényben Thierberg vára
Eszünkbe jutott félúton a völgyben áll a Cafe Zacherl, gondoltuk meglátogatjuk, rég jártunk már náluk, de zárt ajtókat találtunk, egész hónapban szabadságon voltak. Így mi is hazaindultunk.




Az iménti kápolna

12 megjegyzés:

  1. Egész mások a napsütéses képek 😉 Aranyos az a kis kápolna. Ezek meghozzák az ember kedvét a túrázáshoz. De azok ott az elején... Szinte éreztem a hideget és a zord szelet, ahogy a képeket néztem. Brrr...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hideg volt kezdetben, főleg nyílt terepen, erdőn keresztül legalább szél mentes. Viszont mikor elértük a napfényt minden megváltozott. :-)

      Törlés
  2. Micsoda szép képek. :-)
    üdv

    VálaszTörlés
  3. Milyen érdekes, a fotók egy része kora tavaszt idéző, a többi meg a hideg tél a hóval. De gyönyörű, főleg ragyogó napsütésben.

    Most valahogy nagyon fázok minden téli megmozdulástól, még az említésétől is. Leeresztettem, de valószínűleg hozzájárult egy betegség is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom meglehetősen hideg is volt ott a hegy lábánál, alig vártuk, hogy a napos oldalra érjünk.

      Elfogytak a tartalékok, kevesebb a vitamin, pótlást és jobbulást kívánok! :-)

      Törlés
    2. Köszi, megpróbálom majd :)

      Törlés
  4. Milyen csodálatos az Inn völgye ! Van ott minden, ami szívnek kedves: folyó, selymes rétek, csipkés hegyek. És még az ember is belefér kis házikóival....Gyönyörű !

    VálaszTörlés
  5. Elképesztően szép a kufsteini látkép! Az irodalomórák nyomán Kufsteinhez, bevallom, zordon benyomásokat társítottam. Ha jól tudom, Kazinczy raboskodott itt, de javíts ki, ha tévedek. Mindenesetre festői! Pláne egy szabad embernek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak neked van zordon benyomásod, nekem is, főleg mikor bejártuk a cellaházakat, mikor a keskeny ablaknak nevezett résen kinéztem az Inn folyóra, a környékre. Ők nem értékelhették, mint mi.
      Kazinczy mellett Teleki Blanka, Wesselényi Miklós vagy a leghírhedtebb, a Rózsa Sándor is itt "vendégeskedett".

      Törlés
  6. Imponáló a "vendéglista"! A Kufstein szónak valószínűleg még sokáig lesz egyfajta kísérteties hangulata. Fura belegondolni, hogy tulajdonképpen ez is csak egy város, ahol emberek élnek. Legalábbis most már...

    VálaszTörlés