"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-02-16

A piramis formájú Geigelstein 1.813 m

Már évekkel ezelőtt felfigyeltem piramis formájú alakjára. Különösen déli oldala az osztrák Kaiser-hegység felől és északi oldala a Kampenwand felől pontosan azt formázza.
A Geigelstein az 1.813 m magasságával a második legnagyobb hegye a Chiemgau-Alpoknak, 1991 óta természetvédelmi terület.
Tiszta időben keleti irányban ellátni a Berchtesgardeni Alpokig, délen a Großglockner-ig, nyugaton a Karwendel-ig és északon a Chiemsee-ig a csúcsáról.




Az 1.800 m-es hegynek van egy kisebb szomszédja a Breitenstein (1.661 m). Az 1.120 m-en álló Wuhrstein Alm-nál már jártunk kétszer is és a hegy túloldalán 1.410 m magasságában lévé Priener Hütte környékének szépsége is elkápráztatott már.




A Geigelstein is rendelkezik/rendelkezett egy egyszerű nyitott, kétüléses felvonóval. Ettenhausen (Schleching)(620 m) településéről indult, a hegy keleti oldalán, ahol egy parkolóban hagyhatjuk autónkat. Ebből a parkolóból tehetjük meg az egykori csempészúton át a túránkat a már korábban említett legendás Klobenstein-hoz, a meghasadt kőhöz Ausztria felé.

Ettenhausen egy fazsindelyes kápolnája
A nyáron zöldben burjánzó túra a jól kiépített útnak köszönhetően nem túl nehéz, gyalog is felmenni kellemes élmény. Jó pár éve már, hogy felvonóztunk, akkor még nem volt meg a digitális fényképezőm, így fotókat nem tudok erről mutatni. A felvonó 1966-69 között épült. Szerencsénk volt jó pár évvel ezelőtt utazni vele, 2014 óta gazdaságos kihasználtság hiányában sajnos nem üzemeltetik. Remélem lesz, aki érdemesnek tartja újra működtetni!


Természetvédelmi terület
Tavaszi enciánok


Kiltátás a Priener Hüttétől
Májusban a havas Geigelstein
Alul a Tiroler Achen, háttérben a Hochgern (1.748 m)
Észak-kelet felől a májusi hósapkában
A Geigelstein magasságánál fogva még májusban-júniusban is bőven havas. Nem ritka az sem, ha a nappali tavaszi virág-szőnyeget éjjelre a hó fedi be.

A Wuhrstein Alm-tól a Chiemgau Alpok havas csúcsai láthatók


A Wuhrstein Alm felé a havas Geigeistein lankái
Észak-kelet felől szintén piramis formát öltve az eddigi legszebb bajor fogadó, Oberbrunst-Alm felől.

Pici piramis
Oberbrunst Alm, balra Tiroler Achen völgye, jobbra a Geigelstein
Ausztriából, a Kaiser-hegység felől

Egy időben teveztek turisztikai forgalmat ígérő sífelvonót, áthidaló felvonót a közeli hegyekhez, de szerencsére a természetkedvelők összefogásának sikerült mindezt megakadályozni. Geigelstein természetvédelmi terület, ami remélem így is marad!

7 megjegyzés:

  1. Az utolsó két képen tényleg nagyon piramis formája van a hegynek!
    Kár, hogy a felvonó nem működik. Mindig sajnálom az ilyeneket, mert egy csomó pénzt meg munkát beleöltek, aztán meg hagyják az enyészetnek. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon sajnálom, hogy ez a kis felvonó nem működik. Már negyedik éve csak romlik az állapota. :-(

      Törlés
  2. Úgy megjegyzed a hegyek nevét, magasságát stb. Nekem elmondják, megmutatják hogy melyik csúcsnak mi a neve, hány méter aztán a zömét elfelejtem :( csak az igazán szépeket tudom megjegyezni :) igaz magyar területen azért tudom a hegyek nevét, magasságát, Erdélyben már nem annyira...
    Milyen szabályos kúp alakja van annak a hegynek, vajon hány évezrednek (évmilliónak?) kellett eltelnie ahhoz, hogy ilyen legyen?...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, ha Te is minden hétvégén úton lennél a hegyekben vagy a környékükön Te is tudnád a neveket, adatokat. Ezen kívül lejegyzem ide a blogomba és ezzel is bevésődik. :-)
      A különös formájúakat egyébként is könnyebb megjegyezni, így a Geigelstein már egy piramishoz köthető számomra.

      Törlés
  3. Az utolsó két kép egészen mágikus!

    VálaszTörlés
  4. Akár piramis formájú, akár nem, hát van ennél szebb vidék ? A 16.képen rajta van minden, hegyi legelő/rét, hegyek, ég, egy kicsi hütte - a közel és a távol egybeolvadva. Számomra nincs ennél gyönyörűbb !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy mondod, hegy, legelő, hütte... nem találtam még ennél szebb helyet. 💚

      Törlés