"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-11-14

11.11. 11:11

A német ajkú területeken november 11-én 11:11-kor veszi kezdetét a farsangi szezon.

A rómaiak idejében november 11-ével kezdődött a téli évnegyed, melyet az azévi termésből, borból egy nagy lakomával ünnepeltek.

A középkorban határnapként (Márton-napi járandóság) volt ismeretes e nap. Fizetések, tartozások lerovásának napja.

Szent Martin napja is ekkor van, a márton napi liba, amely szintén nagy lakomázásokkal kapcsolatos ünnep. A Márton napi libapecsenye az utóbbi években ismét fellendülőben.

Szintén német nyelvterületen egy szokás ezen nap esélyén egy fáklyás menet (Martinsumzug). Gyerekek, felnőttek maguk készített lámpásokkal járják az utcákat, dalokat énekelnek - Szent Márton emlékét megőrizve. A menetet egy lovon piros palástba öltözött lovas vezeti, Szent Martin, mint római katona. Az idei menet olyan hosszú volt nálunk, mint még soha. A sötétben vonuló kis lámpások sora a 13. harcos c. film Wendol-menetére emlékeztetett. Bár itt semmi rossz szándék nem vezette a vonulókat.

Az első világháború végét is ehhez a naphoz kötik.


Örülök, hogy mi békében élhettük meg e napot is. Érdekes mód kűzdőnapként töltöttük el, választottan. Leküzdöttünk jó néhány métert felfelé, leküzdöttünk magunkban ismét valamit, mint minden hegyi túra alkalmával, hogy megkaphassuk érte a megérdemelt megfoghatatlan élményt.
Az osztrák-bajor határon magasló Kranzhorn (1.368 m) hegyre tartottunk, ami épp az egyik legnagyobb érdekessége is, hogy a határ a csúcson halad át. Kranz - koszorú, Horn - szarv, csúcs. Még sosem jártunk itt, pedig mennyire kézenfekvő. Itt van egy ugrásra tőlünk és egy igen kedvelt túra a környék lakóinak a Hochries (1.569 m) és a Heuberg (1.338 m) hegyek mellett, ahol már többször is jártunk.
A Kranzhorn Alm megközelíthető a bajor részről is, de mi az osztrák oldalt választottuk. Utólag kifejezetten örültem is, hisz ez a napos oldala.
Erl, a cseppnyi tiroli falucska a bajor határ után többnyire átutazó településként élt bennünk, innen indultunk.
A ca. 1500 lakosú falvacska nagy híre egy 1600-as évekbeli történelmi vallási hagyományig nyúlik vissza. Minden év júliusában négy héten keresztül a Passió-színházban zenei repertoárokból válogathatunk. 2012-ben az épület mellett elkészült a némiképp futurisztikus ünnepi játékok egy újabb épülete. Azóta télen is, decemberben zenei játékokat rendeznek meg. Nyáron a fehér, télen a fekete épület kap főszerepet, melyek együttese különös kettőst alkot, mind formában, mind színben. Aki átutazik a településen már messziről is felfedezheti őket.

Passió-színház
Ünnepi játékok színhelye
A közelből indultunk fel 1.230 m-re, de arról a következő beszámoló meséljen.

5 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Nem gondoltam rá, hogy aznap este a fáklyás menet jön, nem tudtam időben az utcára kimenni, az ablakból néztem végig.

      Törlés
  2. Várom a hegyes képeket !Milyen kristály-tiszta a levegő - legalábbis ez látszik a képen !

    VálaszTörlés
  3. Ja, azt meg elfelejtettem megírni, hogy itt a közelemben van a német óvoda, minden évben Szt.Mártonkor a kicsik lampionokkal körbejárják azt a háztömböt ahol az ovijuk áll. Aranyosak. De tudtommal csak ez az egyetlen intézmény őrzi ezt a szokást (ámbár érthető, nincs több német óvoda a városban).

    VálaszTörlés