Reggelente jogginggal kezdtük a napot. Olyankor alszik a város, a tópart - gondolnánk egy üdülőhelyen. Pedig nem.
Akikkel találkoztunk - szinte minden reggel - ugyanazon futók vagy kerékpározók, horgászok és a reggeli szelet kihasználó szörfösök és kite-szörfösök. Futáshoz nem vittem sosem eszközt pillanatokat megörökíteni, pedig vicces lett volna most egy-egy képet feltölteni.
A parton a szörfösök többjének hű barátja egy kutya várt a parton és őrizte a szörfös hátizsákját és egyéb holmiját. Onnan el nem mozdulva, tekintetét szigorúan és állhatatosan abba az irányba szegezve, ahol gazdája szelte a hullámokat. Nem zavarta őt a mellette elhaladó futó, kerekező még ha az füttyentett is neki. Sőt, a közelében hasonló feladatokra megbízott sorstársa egy másik kutya sem. Nem bomoltak, nem szegték meg a szabályt, a rájuk bízott feladatot kitartóan tették. Csak amikor hosszúnak tűnt a magányuk vakkantottak be a gazdi felé, “elég, gyere ki!”
"Aki" sosem alszik az a tó a sok kis kaviccsal. Napközben hangosabban locsog a víz, de reggel és este finoman, halkan suttog, surrog. Óvatosan görgeti a kavicsokat egymáson és szüntelen oda-vissza, ha hosszan figyelsz zene válik belőle a reggeli vagy éjjeli csendben.
A szűk utcákon - melyeket már jól ismerünk - sétálgatni és keresni azt, amit eddig esetleg nem vettünk észre.
Egy kora este elsétáltunk a Santo Stefano barokk templomba. A bejárat előtti tér két színű kaviccsal van kirakva.
Az első plébánia ideje a 9. századra nyúlik vissza, a barokk templom később a 18. században épült.
Az út a templomhoz szomorú múltat idéz, az I. világháború a tó történetében.
 |
| Santo Stefano templom |
 |
| Díszes bejárat |
A város egy másik nevezetessége a Palazzo dei Capitani. Nagy szerencse kell hozzá, hogy valaki úgy tudja fotózni, hogy senki sincs a képben, rengetegen látogatják. Sötétedés után egy alkalommal sikerült nekem.
A Scaligerik által a 13. század végén épült kormányzói palotát két évszázaddal később a velencei gótika jegyeiben átépítették. Közvetlen a tó partján áll egy hangulatos, pálmás virágos kerttel. Az aula mennyezete lélegzetelállító!
 |
| Palazzo dei Capitani |
 |
| A pálmák mögött két lépcső lefelé és a tó |
A parton a hattyúkat, vadkacsákat, búvár vöcsköket órákig lehet figyelni, ahogy az emberre reagálnak, a part közelébe úsznak, ahogy egymással viselkednek.
Nem támogatjuk a vizimadarak etetését - tiltott is - van nekik bőven egész évben mit enni. Sajnos ez mára egy meggondolatlan “turista attrakcióvá” vált (a bajor tavaknál sincs másként) és sok szülő adja át utódainak ezt a rossz szokást anélkül, hogy tudatában lennének tettükkel, az ökológiai egyensúlyt veszélyeztetik.
Mégis egy ilyen megfigyelésnél láttam először, ahogy a hattyúszülő önállóságra nevelte kellően felnőtt fiát. Szó szerint elüldözte maga mellől az etetés közben. A természet rendje bármily zord is legyen.
A legkülönlegesebb megfigyelést egy szürkületi sétánál tettük. Párom figyelt fel a surrogó kavicsgörgetés csendjében egy gémre. Sejtem, hogy gém lehetett, de a lábai sárga helyett zöldek voltak.
A naplementét egy nap sem mulasztottuk el. Szeptember végén már meglehetősen korán, 18 óra után eltűnik a fényes napkorong a hegyek csúcsa mögött, hátrahagyva egy érzést, ami örök kötődésé válik.
A Garda-tó visszavár!
Nem győzöm írni, hogy mennyire szép helyeken jártok! :-)
VálaszTörlés:-)
Törlés