"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-05-27

Illatos Andalúzia 4, tengerpart

Nagyon szép Málaga-ig a tengerpart ezen része. Különösen a meredek sziklafalak, hasonlóan, mint az atlanti-óceáni szakaszon csak a kövek, a sziklafalak, így a homok színe is a méz helyett antracittól a feketéig terjed. 
Bár ehhez hozzátartozik az is, hogy az év elején jártunk és épp virágözön fogadott mindenfelé. Gondolom a forró, száraz nyár után más képet ad ez a partszakasz is.







A tenger nyugodtabb erre, nincsenek akkora hullámok és a szél is zabolázottabb az óceánhoz képest, nem hordja az apró homokot. Mégis összességében nekünk az óceáni partszakasz nyújtott nagyobb élményt. A mézszínű finom homok, a km hosszú sokszor beépítetlen partszakaszok természetesebb képe közelebb áll hozzánk.

Hamarosan elértük Nerja települését. Erről a földközi-tengeri gyöngyszemről külön bejegyzésben fogok írni, rengeteg ott a látnivaló!


Kagylótenyészetek


Akár Almería, akár Málaga felé közlekedtünk a part mentén mindenütt feltűntek az őrtornyok. Volt, hogy egy település köré épült, de azt nem bontották le. Természetesen többnyire egy kimagasló ponton, ahonnan jó messzire el lehetett látni a tenger felől érkező veszélyt időben felfedezni. A mórok, de később a keresztény spanyolok is használták, mint védelmi támpont.









Röpke pihenő alkalmával egy csúcsos sziklára lettünk figyelmesek a parkoló közelében sok-sok apró fehér kaviccsal, némely felirattal, hófehér mini-házikókkal, bennük mécsesek és némi virág. Emlékhelynek tűnik, de pontos információt sehol sem találtam a hely milétéről, okáról. Alatta a tenger érdekes formájú fekete parttal, fekete sziklatömbökkel és apró csiszolódott kavicsokkal várt. Különös kontraszt, erős hatás.








A tengervíz hullámai üregeket vájtak a tömbökbe, locsogott, kuttyogott a víz minden egyes becsapódáskor.





Durva szemcsés homok



Folyt. köv.

3 megjegyzés:

  1. Többször is ide-oda tekergettem a gugli keresőt, hogy arról a bizonyos fura szikláról találjak valamit, de eredménytelenül jártam. Pedig biztos van valami mondája, története annak a helynek, ...ámbár végülis a világ számtalan helyén néhány követ összerak valaki, aztán egyszer csak ezek a kövek szaporodni kezdenek, s egész kőgúlák épülnek - különösebb ok nélkül. De azért nekem fúrja az oldalamat....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolhatod, hogy én is kutakodtam, de semmi info. Lehet nincs is különösebb dolog mögötte - nem mindig kell azt keresni - valaki elkezdte és aztán mindenki hozzátett egy kicsit.

      Törlés
  2. Magával ragadó a képek hangulata. Dél-Európában sokszor ezek a partszakaszok a legszebbek. Van, hogy csak egy autóút visz arra, és nincs is ott külösebben "érdekes" dolog. Bennem ezek a tengerparti autóutak sokszor élesebben megmaradnak, mint a strandok vagy a városok.

    VálaszTörlés