"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017-09-12

Egy viharos éjszaka utáni reggelen

Elhaladtam mellette egy ritkán járt kieső úton, ahol csak egy gazdaság és egy kavicsbánya van a közelben.


Miért pont itt áll - ahol alig laknak emberek - megdöbbentett, méginkább, hogy az utcát 14 segítő szentnek hívják. Kik ők? Még sosem hallottam róluk. Nem vagyok mélyen jártas a keresztény kultúrában, ezért ennek utána kellett néznem. A tizenkét apostolról van tudomásom, de a tizennégy szent rejtély volt előttem.

A 2. és 4. században élt 11 férfi és 3 nő, görög-bizánci 14 segítő szent. A szentek tisztelete később, a 13-14. században terjedt el főleg a német nyelvterületeken és onnan Svédországba, Olaszországba és Magyarországra. Ebben az időben több templomot szenteltek e 14 segítő szentnek.

Többek között ezt a templomot is a 14 szentnek lett szentelve



Először csak az út felőli oldalát láttam a templomnak, de amikor megkerültem igen megörültem a hófehér falon egy újabb napórának. Így 47-re gyarapodott a gyűjteményem. (Blogom első részében látható a teljes napóra gyűjteményem: http://bessyke.blogspot.de)



Minden év karácsony és január 6. között járják a bajor (meg osztrák, svájci, dél-tiroli részeken is) a falvakat az úgy nevezett Sternsinger (csillagos énekesek), akik nem mások, mint a három királyok, a napkeleti bölcseknek öltözött gyerekek. Sorra minden házba, minden lakásba becsöngetnek, énekelnek - viszik az áldást az új esztendőre tömjénnel és adományokat gyűjtenek. A rövidke szertartás - inkább katolikus hagyomány - megtartása után írják fel a bejárati ajtóra a latin rövidítést, “Christus mansionem benedicat“ - Krisztus áldja meg az otthonod. Közte a + jel a keresztet szimbolizálja, a számok az adott évet. Aki a fent említett országokban jár nagyon hamar találkozni fog ajtókon eme felirattal. Évente az évszám változik, ha az áldás megtörtént. Érdekesség, vannak akik a napkeleti bölcsek nevével hozzák kapcsolatba a rövidítést: Caspar, Melchior, Balthazar.


Miután kívülről alaposan körbejártam az épületet rátettem a kezem a kilincsre és lassan benyitottam.




A templom története 1654-ben indult. Kezdetben búcsújáró hely volt, sokan jöttek szerették volna látni az oltárképen a 14 segítő szentet.

A belső egyszerű, világos barokk ablakokkal. A falak minimalisztikus dísszei szintén a barokk időkből, koszorúban apostoli keresztek.





Teljesen egyedül voltam benn, felmentem a nyikorgó falépcsőkön a karzatra is.





Kijőve a templomból picit nézelődtem még, ragyogó kék ég napsütéssel feledtette, hogy előző éjjel vihar tombolt. Csak a messzi hegyek völgyeiben ültek a fehér, nehéz felhők várva, hogy felszállhassanak a magasba...
Wendelstein - Maria egy másik szögből




Egy szépséges Haftlinger



9 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a magányosan álló templom ott a semmi közepén. Érdekes ellentétben áll a falak egyszerű díszítése az oltárral. Arról nincs közelebbi kép?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem tudtam közlelebb menni, ráccsal volt elzárva, ami érthető is ott a semmi közepén. A ráközelített képek pedig nem lettek jók. De ha nagyban nézed az oltáros képet lehet látni a 14 segítő szentet rajta.

      Törlés
    2. Igen, gépen picivel jobban látni, mint mobilon ;-)

      Törlés
  2. A templom is gyönyörű a maga egyszerűségében, de most a ló vonta magára a figyelmemet :) szépséges frizurája van.

    Az utolsó fotó nagyon szép <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem sokkal szebb az egyszerűbb? :-)
      Köszi Orsi!

      Törlés
  3. Tanultam újat. Szép ez a templom, szeretem az ilyen egyszerűeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök. Én is szeretem, ha egyszerűbb - meghittebb, számomra titokzatosabb.

      Törlés
  4. Én is Gáspár-Menyhért-Boldizsárnak tudtam és valamikor (ezer éve) a mi ajtónkra is fel volt írva...(sváb családból származom...)
    Ugye milyen misztikusan csodálatos tud lenni egy elhagyott, vagy inkább magányos kis templom ? Ilyenkor varázslatos - a sok hívő (szerintem) elveszi/viszi ezt a varázst.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, hogy valaki jeletkezett Magyarországról, akik ajtaja felett is írva (volt). Sváb falvak szomszédságában nőttem fel, de odahaza sosem láttam ezt a szokást.
      Igen Aranyos, volt egy varázs, ami belengte.

      Törlés