Illatos Andalúzia 10, Alpujarra nemzeti park

Nap mint nap láttuk a hófödte Sierra Nevada csúcsait és ez nagy húzóerő volt hozzá közelebb is menni.

“A hófödte hegylánc” - a Sierra Nevada az Ibériai-félsziget legmagasabb pontja. 1999 óta több, mint 86.000 ha területe természetvédelmi terület.

Legmagasabb pontja a Mulhacén (3.482 m), melyet követ a Pico del Veleta (3.397 m) és az Alcazaba (3.392 m).

Egy napot mindenképpen úgy terveztünk, hogy ha nem is a hószintig, de a közelbe, a fehér falvakhoz felmegyünk. Erre az Alpujarra nemzeti park tökéletes célpontnak tűnt a közelünkben.

Csodás tájakon mentünk keresztül, beindult az “Alpok-érzésem”, noha a növényzet egész más képet mutatott, mint odahaza nálunk.

A megduzzadt Río Guadalfeo a három ágú Embalse de Rules vízgyűjtővé dagadt, ott tartottunk egy röpke pihenőt.

Embalse de Rules

Fenyőillatot vitt a szél, nyíltak a pipacsok.

Kis településeken haladtunk keresztül, az út egyre szerpentínesebben vitt bennünket felfelé. Mára gyógyüdülőhelyként is ismert egyik-másik a megfelelő klímájával. 

Órgiva utcái közt futóversenyt rendeztek aznap, belekerültünk egy kis dugóba, elkerülőút nincs, meg kellett várni, míg a futók elhaladtak.

Iglesia de Nuestra Senora de la Expectación - Órgiva temploma

Carataunas után a Río Poqueira szorosa felett ismét egy fotónyi pihenőt tartottunk. A szemközti sziklákon egy keskeny vízesést fedeztünk fel, lenn a völgyben pedig egy tető nélküli házon valaki épp dolgozott a tűző napon.

A spanyolok és mórok előtt az ibérek, kelták, rómaiak, gótok is becsülték és használták a vízben gazdag hegyoldalt.

Papmaneira, Bubión át elértük az 1.400 m magasan fekvő Capileira-t. Addigra a szerpentintől már nagyon felfordult a gyomrom. Itt leparkoltunk és gyalog indultunk a kis fehér települést tüzetesebben megnézni.

Mindegyik településen áthaladva a fehérre meszelt házak vakítottak a zöld hegyoldalban. Az üzletek színes szőtt szőnyegekkel, táskákkal, szuvenírrel, kerámiával, fonott használati tárgyakkal vittek színt a tájba és marasztalták az erre tévedőket. A földművelésből mára a turizmusból élnek sokan.

Fehéren fehér

Azt olvastam korábban a középkori mór hangulat a fehér falvakban most is él, az idő megállt 40-50 évvel ezelőtt. 1568-ban véres felkelés után az utolsó falvak egyike volt Capileira, ahol az elűzött mórok még meghúzódtak, mielőtt végleg elhagyták Spanyolországot.

A tengerparti 26-29 fok meleg eltűnt, friss 12 fok várt ránk, mikor kiszálltunk az autóból. Csendes, szűk utcácskákon át haladtunk. Találkoztunk néhány helyivel, akik köszönésünkre kedvesen visszaköszöntek, érdeklődés, csodálkozás az idegennel szemben nem volt érezhető. Mint egy elfeledett utolsó település, mégis rendezett és tiszta. Sehol szemét, csak a fehérre meszelt falak, régen összeragasztott kövek, nyíló virágok, néhol színes szőtt az ajtókra akasztva.

Némi mozgás inkább a kávézókban és éttermekben volt.

Nyílt az illatos orgona 

Capileira - kapu a Sierra Nevada-hoz, az utolsó falvak egyike, sokan innen indulnak gyalog tovább a hegyekbe. Láttunk sílécekkel a vállukon felfelé tartókat.

Hamar megtaláltuk a falu központját két kis térrel a Plaza Pantéon Viejo és a templom előtti Plaza Iglesia. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy nem jutok be a templomba. 

Éttermek sorakoznak itt, az egyik nyitott ablakán át finom illatok szállingóztak. Noha a felfordult gyomromnak nem volt annyira jó.

Gesztenyevirágzáskor

Iglesia Santa Maria la Mayor

Ezen magasságok barlangjaiban (1.400-1.500 m) érlelik állítólag Spanyolország legfinomabb sonkáit is. Mi is megkóstoltuk, reggelire minden nap ettünk, annyira ízlett!

Bármerre jártunk eddig Andalúziában, mindenütt jelen volt a sonka, melyet hajszálvékonyan, nagyon gusztán szeletelnek. Finom, puha és ízletes.

Folyt. köv.