A Costa del Sol szívében fekvő várost Málaga-t kétszer is meglátogattuk, látnivalót nyújtott és a hangulata is megfogott bennünket.
Első alkalommal az aréna közelében parkoltunk és sétáltunk a belvárosba.
A három grácia szökőkútja |
Aréna |
Malaka, ahogy a föníciaiak nevezték városukat Kr. előtt a 8. században alapították. Követve őket Kr. után a rómaiak, fontos szerepet a város a 11. században már a mórok alatt kapott, amikor a cordobai kalifát itt rendezte be az egyik rezidenciáját. Nagyobb változást 1487-ben élt meg a település, amikor a spanyol keresztény királyság meghódította falait.
Mára Andalúzia gazdasági központja és a turizmus oázisa Málaga, különösen Estepona-ig épült a legtöbb hotel. A közelmúltban felújított reptér éves szinten mintegy hét millió turistaforgalmat tudhat maga mögött. Pablo Picasso szülővárosát talán épp ezért is érdemes elő- vagy utószezonban felkeresni, hogy megtalálhassuk az apró részletekből álló szépségeit, mert abból is van bőven.
Mára Andalúzia gazdasági központja és a turizmus oázisa Málaga, különösen Estepona-ig épült a legtöbb hotel. A közelmúltban felújított reptér éves szinten mintegy hét millió turistaforgalmat tudhat maga mögött. Pablo Picasso szülővárosát talán épp ezért is érdemes elő- vagy utószezonban felkeresni, hogy megtalálhassuk az apró részletekből álló szépségeit, mert abból is van bőven.
Elsőként a mór időkből ránk maradt Alcazaba erődítményt céloztuk meg. A 11. században épült vár egy föníciai palota alapjaira épült, legelső írásos nyomok a 8. századig vezethetők vissza, amikor is börtönként szolgált. Arab “al-qasba” - citadella. Miután a város egy magaslati pontján áll, messziről is jól látható eme jelképe.
Az orientális jegyek, színek az árnyas kertek elrendezettsége, a csobogók formái, vízelvezetők, a rózsák, citrusfélék és egyéb növények illatai teszik az épületegyüttest varázslatossá és feledhetetlenné, melyhez később a kilátás a városra, tengerre teszi pompássá. Talán mindezekért is hívják "kis Alhambra-nak". A vár egyedül látogatható és az olcsó belépő több, mint megéri esete (korábban ingyenes volt). Belépő: 2,20 Euro (kombi-jegy a Gibralfaro várral együtt 3,55 Euro - 2018)
Mindjárt a bejárat lábainál egy római amfiteátrum félköríves kő lépcsői fogadnak.
Alcazaba bejárata |
Aljzat |
Mennyezet |
Kilátás a Pedro Luis Alonso mediterrán kertre |
Aréna |
A kertekben, udvarokban csordogáló víznek, a különböző kutaknak köszönhetően a falak közti megrekkenő meleg is elviselhető volt, hűtésként is szolgált és a szemnek, fülnek is igen kellemes. A mórok értették a módját, hogy varázsoljanak maguknak üde oázisokat.
Háttérben a kikötő világítótornya |
Tavasszal a citrusfélék, jázminok bódítják illatukkal a környéket. Ottjártunkkor a rózsák és egyéb illatos bokrok bódítottak. A pálmák ágairól zöld papagájok rikoltoztak.
A falak tégla és terméskövek összessége. Az orientális kapuk, ablakok mellett jól megférnek a római oszlopfők, de feltűnnek a reneszánsz jegyei is.
Bámulatosan szép! |
A palota belsejében egy kis kiállítás fogad őskori, római és arab gyűjteményekkel.
Kilátás a kikötőre és Málaga zöld parkjára |
Alcazaba makettje |
Különösen tetszett nekünk, hogy egyedül, a saját tempónkban tudtunk haladni az Alcazaba egész területén, mindenütt annyit időztünk, ami nekünk megfelelő volt. Kellemes leülni bármely részén, befogadni a látnivalókat, igazi kikapcsolódás és inspiráció egyben.
Egy gyalogúton kellemes kis sétával fel lehet sétálni a következő - még magasabban fekvő - Gibralfalo várhoz.
Folyt. köv.
hümm...nem tudom átment e a komment :(
VálaszTörlésHümm, ez igen. :-)
TörlésNa jó, pont a lényeg nem ment át, láttam én, hogy valami nem stimmelt :)
VálaszTörlésSzóval csak azt írtam, hogy lenyűgöznek a régi épületek, évszázadok, évezredek óta állnak teljes szépségükben (jó, kipofozgatják azért időnként) de akkor is, a lényeg látszik, hogy mesések mai szemmel nézve is.
Maga a hely is, hát valami szép minden, amit mutatsz. Odáig vagyok érte :) és érzem azt a tömény virágillatot, amiről meséltél :)))
Varázslatos hely. Azon túl, hogy szép, volt benne valami megmagyarázhatatlan jó érzés is. :-)
TörlésNem is tudok mást mondani, csak ismételgetni, hogy szép. ;-)
VálaszTörlésIgen, ezt látni kell. :-)
TörlésTényleg varázslatosak ezek a parkok/kertek. És századszor mondom, nagyon ügyes fotós vagy, hogy a látogatók, a csodálók valahogy mindig hiányoznak a képeidről - vagyis nem hiányoznak, hanem nagyon jó, hogy nélkülük készülnek a képek. :-)
VálaszTörlésMindig ügyelek rá (több-kevesebb sikerrel) és nem csak a személyes jogok miatt, nem szeretem, ha "belógnak" a képbe, a hangsúly máson van. :-) Természetesen elő- és utószezonban némi türelemmel ez könnyen megoldható. De főszezonban és nagyon közismert nevezetességeknél ez szinte lehetetlen.
TörlésEmlékszem Veronában a Júlia szobornál volt némi türelemhatár-feszegetésem... :-D