"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-08-26

Gömbkilátó a Balatonnál

Az augusztus 20-dikai hétvégét ismét Hévízen és a Balaton környékén töltöttük, ahogy tavaly is. A borfesztivál és a magyar tenger mindig egy várt hangulat és élmény-együttes számunkra.




Az igen forró napokban a hűsítő víz nélkül ki sem bírtuk volna. Egy kis kirándulást téve Balatonboglárra a gömbkilátóhoz - Magyarország egyetlen gömbkilátójához - azért megkíséreltünk. Próbáltuk azokat a helyeket keresni, ahol nem szorult meg a tikkasztó meleg.

A parkolótól 2 perc gyaloglással érhető el a kalandpark, bobpálya, csúszdák, mászófalak és a mi célpontunk a kilátó. Az egész családnak nyújt élményt és lehetőséget a park.


A 7,5 ha területű várdomb ma zöld erdővel, benne/rajta főként illatos feketefenyők magaslanak. Nem mindig volt ez így. Az 1 millió éves vulkanikus eredetű bazalttufa korábban kopár volt - ezért is hívták kopaszdombnak - és a bronzkori lakóik földvárat építettek ide. Később a 20. században ültette be Gyulai Gaál Gaszton nagybirtokos a területet feketefenyőkkel.
Az 1960-as évekig állt itt egy faszerkezetű kilátó, melyet egy fémszerkezetű építmény váltott fel. Kádár István mérnök az 1958-as brüsszeli világkiállítás híres jelképének ihletésére tervezte. A 15 m átmérőjű gömböt háromszögletű lemezek alkotják, megvilágítások teszik még pompásabbá az éjszakai sötétben, mely a tó északi oldaláról is látható. Megérte a nagy melegben is felmászni a 165 m magasan álló dombra és a szerkezetre, mert a kilátás lenyűgöző! Belépő: 300,- Ft (2018)






A gömb alatti erdő zenei fesztiválja

A Tihanyi-félsziget
Balaton-felvidék
Badacsony
A Balatonboglárra jövő út és vasút


Odalentről az ifjú koromra emlékeztető zene szólt, balatoni emlékek.




Úgy készültünk, hogy a boglári strandra megyünk, de ekkora tömeggel már régen találkoztam a magyar tengernél. Parkolót sem igen találtunk, tovább mentünk Fonyódig fürödni.








4 megjegyzés:

  1. Balaton 💙
    Még nem voltam ebben a kilátóban, de nagyon tetszik. Már a családom is mesélt róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, azt hittem csak én nem jártam még ott. :-)

      Törlés
  2. Én már lassan azt is elfelejtem, hol a Balaton---olyan régen jártam arra. Még jó, hogy bemutattad :-) Az időjárással szerencsétek volt, mert a Balcsin a napos, meleg nyár a jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezúttal a meleg már sok is volt, csak avízben bírtuk ki igazán. 28 fokig vagyok szavatolva :-)

      Törlés