"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-04-18

Esős séta Tihanyban és a Belső-tónál

Több kisebb településen is áthaladtunk a Balaton-felvidéken és a Balaton északi oldalán, feltűnt a névjegytáblák alatt az “Európai falu” felirat. Nem tudtam pontosan mi áll mögötte csak sejtettem. “Azokat a településeket jelölik meg az Európai Falu táblákkal, amelyek részesülnek majd az Európai Unió vidékmegtartó forrásaiból.” Ez egy jó hír!


Elhagyva Szentbákkállát a távolban feltűntek Hegyestű (338 m) bazaltoszlopai. Legközelebb ez is sorra kerül.
Hegyestű (338 m)
A Tihanyi- félszigethez sem volt az időjárásban igazán szerencsénk, bár ez nem szegte kedvünket! A városban, majd a Belső-tónál is szétnéztünk, az apátságot olyan szemszögekből láttam, ahogy csak ritkán vagy még sosem, körbejártuk.
A Lepkesorról
A visszhangtól
A Belső-tó felől
A Levendula-háztól
A kézművesek utcájából






A víz színe különösen szép smaragdos volt, ami igazán felülről látszott.






Belső-tó



Őrtorony kilátó a párában 
Viszlát Balaton!

12 megjegyzés:

  1. Ó, az a gyönyörű tornácos parasztház. Nem volt nagy tömeg, nincs még szezon. Vasárnap bennem is felmerült, hogy menni kellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, ez még Húsvét előtt volt meg az időjárás sem volt kegyes.

      Törlés
  2. Nagyon szép! Honvágyat ébresztesz, nosztalgiázom... 💙

    VálaszTörlés
  3. https://csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.hu/2018/04/ismeretlen-szerzo-hegy-fohasza.html
    Lehet, hogy ismered, hoztad is, ahogy olvastam te jutottál az eszembe róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Holdgyöngy, igen ismerem. Hasonló fohásza van még az erdőnek és a vizeknek is. 💚

      Törlés
  4. Olyan jó volt látni az apátságot "más szemszögből" is! Többször voltunk már, de még így soha nem láttam. Köszönöm, hogy így is megmutattad!
    Annyira szép tud lenni a Balaton, nem lehet vele betelni, a színe szinte napszakonként változik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezennel én is új oldaláról is megismertem. Valóban, a aszínek mindig másak, tán sosincs kétszer ugyanaz. Gyerekkorom óta rendszeres látogatója vagyok a magyar tengernek, de minden alkalommal elvarázsol valamivel. :-)

      Törlés
  5. Kár, hogy az időjárás nem volt jobb, napsütésben azért másképp látszottak volna ezek a szép helyszínek. Érdekes, hogy az örvös galambból egyre többet látok, pedig ezelőtt - legalábbis erre mifelénk - nem volt túl sok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is feltűnt az örvös galambok gyakori jelenléte az idén. A kertbe is jár egy pár ebédre, vacsorára. Eddig még nem tűntek fel, pedig már több mint 1 évtizede itt lakunk.

      Törlés
  6. El sem tudtam képzelni Tihanyt ilyen kihaltnak, igaz én sokkal jobban szeretek ilyenkor bóklászni, mint tömegben. Nekem így is tetszett a fotóid alapján, tökéletesen visszaadta a hangulatát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem sem így élt az emlékeimben, ez egy új arca számomra is, de tetszik. :-) Örülök, hogy Te is így látod.

      Törlés