"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2017-09-20

Balaton

A Hévízi bornapok keretében ellátogattunk a közeli Balatonhoz is. Előbb egy kiadós magyaros ebéddel erősítettünk, majd a déli parton haladva Balatonföldváron álltunk meg - ami a mi városunk - régi szép emlékeket elevenítettünk ismét fel.






Földvár kikötője semmit sem változott csak szépült! Az egyre gyülekező felhők sem rontottak a hangulaton.




Béla Úr is ott volt :-)

Csakazértis színes!
A szántódi révnél sötétedett, a távolban vihar és eső látszott. Hamar érkezett a komp, hogy átvigyen bennünket Tihanyba.







Az esőfelhőknek köszönhetően hamarabb sötétedett, így Tihanyt esti kivilágításban néztük meg, ami ismét csendesre sikeredett, mint év elején márciusban. A tömeg elvonult, az utcák kiürültek, az üzletek lassan zártak. Korábban nem ismertem Tihanynak ezt az arcát, de meg kell, hogy mondjam nagyon megkedveltem. Egész más Tihany ez nekem!
Tihanyi Apátság
Épp szertartás volt











Beteljesült és elérte a zivatar a félszigetet is. Az autóból Hévíz felé vissza villámok és tűzijáték fények (elő-tűzijáték augusztus 19-én) versengtek egymással a fekete égbolton, miközben szakadt az eső.

Azért az augusztus 20 ünnepére megemberelte magát időjárás apó és az ünnepi tűzijátékot száraz időben tudtuk Hévíz felett élvezni!








Több felfedezésre váró akad még a környéken, mint pl. a Rezi vár,  a Sümegi vár, a Margit kilátó - arborétum, Keszthely, annak kastélya és még sorolhatnám. Viszlát Hévíz, jövünk még!

10 megjegyzés:

  1. A magyar vendéglátásnak nincs párja. Látom örömmel fotóztad a mindenféle ételeket, most és múltkor is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak örömmel fotüztam, de élvezettel is ettük. A régi ízek - feledhetetlen ízek maradnak számomra. :-)

      Törlés
  2. Wow, az a bevezető három fotó! Nagyon kívánatos.
    Tetszik az esernyős, árnyjátékos fotód. Nagyon kreatív :)

    VálaszTörlés
  3. Engem is megfogott az esernyős, árnyékos fotó.

    El sem bírtam képzelni Tihanyt ilyen kihaltnak, kétszer jártam még csak ott, de mindkétszer tömegnyomor volt, amit én nagyon nem szeretek, mert nem tudok úgy kedvemre nézelődni, hogy ne vágjanak oldalba, ne rugdossanak arrébb :)
    Az más kérdés, hogy nagyjából aranyáron mérnek mindent, de nézelődni szabad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évtizedeken át szinte csak turistásan ismertem Tihanyt, meg is szoktam, hozzá is tartozott. Legutóbb kétszer is csendben élhettem meg, nagyon jól lehet benne elmélyülni, ha van tér és szinte zajmentes. Így van, nem feltétlen kell vásárolni. :-)

      Törlés
  4. Vigyorgok itt magamban: milyen hasonlóak is vagyunk mi, hűséges olvasóid. Még nem láttam a kommenteket, de tudtam, hogy az első 3 étel-fotóról és az "esernyős" képről fogok írni, t.i. hogy tetszettek. És tessék. Mindenki megelőzött. Pedig tényleg ezek tetszettek :-)

    VálaszTörlés
  5. Nekem pedig a színes vizibiciklis kép jön be nagyon! :-)

    VálaszTörlés