"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-07-15

Sztereotípiák nélkül a müncheniek tava 2.


A Münchentől 25 km-re húzódó Starnberger See több mint 56 km2-es területű tó, Bajorország ötödik legnagyobb tava. Hossza majd 20 km, szélessége mintegy 5 km, mélysége közel 128 m.
Az első írásos feljegyzések 818-ból származnak, de akkor még igen furcsa neve volt, Uuirmseo, így emlegették. Majd Wirmsee- re keresztelték egy elvezetőfolyója után, névmásítás során kapta a Würmsee nevet, ahogy a folyója a mai napig is a Würm. Mai nevét, Starnberger See nem is olyan régen, 1962-ben hivatalosították egy vasútvonalról, mely Münchenbe közlekedett.

A tavat a déli oldaláról közelítettük, míg el nem értük nagy lápos, nádas természetvédelmi területek övezik. Látható, hogy korábban sokkal nagyobb területet foglalt el a tó.
Seeshaupt kis települése szintén egy hagymakupolás templommal, vitorlás kikötővel, árnyas sörözőkkel fogad. Több ház, villa épült közvetlen a tó partjára, - sokuk színesre festett homlokzattal (Lüftlmalerei), - így a gyalogút nem mindig a part mentén vezet.
St. Michael templom, Seeshaupt


Amikor megpillantottam a tavat Seeshaupt kikötője mentén Balaton-érzés vett körül. A távoli part lankás domboldalai a Balaton-felvidéket juttatták eszembe.





Olykor csak ennyit látni a tóból
Gondozott sövények, tujasorok kísérik a gyalogutat, óvják a stégeket, házakat a kíváncsi szemek elől.





Következő állomásunk Bernried parkja, kikötője, ahol vitorlásiskola is működik.
Ez a fotó akár a Chiemsee-nél is készülhetett volna
Marina étterem terasszal a tóra
A tó nyugati oldalán Tutzing városában belecsöppentünk az emberektől mozgalmasabb életbe. A közel 10.000 lakosú település régi falusias jellegét teljes mértékben megtartotta. Éttermek, fagyizó, pékség, melynek sajátos süteményválasztékának mi sem tudtunk ellenállni - na jó, nem is akartunk. Az üzlet előtti asztalok közül egy árnyasat kiválasztva hangulatos környezetben figyeltük a tömeget, felvettük a hely tempóját, melyhez egy szelíd erdei pinty énekelt a közvetlen közelben.






Valójában halat kellett volna ennünk az epres süti helyett, hisz a település történetére, hétköznapjára évszázadokra vissza a halászat, a halak gyakorolták a legnagyobb hatást. Valójában aki nem is ismeri a városka múltját egy séta után is fel kell tűnjön a hal központi szerepe.






A település címerében is egy hal látható, évszázadok óta a hal, a halászat játszotta a település életében a főszerepet. A központban az egyik legpompásabb ház, a Guggerhof falai is erről mesélnek.
Vannak ma élő családok, akik felmenői 450 éve a tó különböző településein éltek, fő foglalkozásuk mi más, mint a halászat volt. Egy ilyen családból való őslakos hívta életre azt a hagyományt, melyet mára öt évente rendeznek meg. A Fischerhochzeit egy lakosok által eljátszott esküvői darab, (mintegy 20 szereplővel) amely a napóleoni háborús időkbe repít vissza. A szerelmes halászfiúnak is be kell vonulnia, nincs ideje szerelmét megkérni, aki évekig gyászolja őt. A dráma aztán happy end-del végződik, mert a fiú visszatér a háborúból és sikerül szerelmüket megpecsételni. Ennyi a darab története röviden. Kizárólag helyi lakosok adhatják elő, - az ijfú pár pedig kizárólag ősi halászcsalád leszármazottai lehetnek, - arra előtte gondosan készülve. Helyiek a dramaturgok, kosztümösök és egyéb segítők. Természetesen korhű jelmezben csónakokkal a tavon is zajlik az esemény. Az esküvőt megelőző este (Polterabend) a Guggerhof-ban zajlik, másnap a templom és a városháza környéke játssza a főszerepet. Végül a fő attrakció a km hosszú esküvői menet a násznéppel, zenészekkel, népviseleti egyesületek, kosztümösök és egyéb segítők és a város lakosai biedermeier öltözetben.
Hasonlóan képzelem el, mint az Oktoberfest felvonulását. Bizonyára érdekes és különleges hagyomány, remélem egyszer lesz rá alkalmunk megnézni. A következő, a 13. Fischerhochzeit 2022-ben lesz.
A tavalyi vőlegény szerepében az az ifjú volt, akinek a dédnagyanyja játszotta az első mennyasszony szerepét 1929-ben. 
Nagyszerűnek találom ezt a fajta hagyományőrző és egyben közösség- és generáció-összetartó szellemet a bajor falvakban.
Hogyan is szól Tevje intelme a Hegedűs a háztetőn-ből... “És hogyan tartjuk az egyensúlyt? Mi a titka? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány.”



St. Joseph templom makettje
St. Joseph templom
Természetesen lesétáltunk a tópartra is, ahol az általam hiányolt promenád és tiszta szabadstrand ott volt. Mozgalmasabb volt aznap a kellemes napsütésben a Brahms promenád.





1873 nyarát itt töltötte Johannes Brahms, a német komponista. Jól érezte itt magát, tetszett neki az akkori atmoszféra, több dalra megihlette. Az 1900-as évek vége óta minden évben neves művészekkel rendeznek emlékére komolyzenei fesztiválokat.

Hasonlóképp, mint a Tegernsee-nél bronzszobrok díszítik a part mentét. Egy különleges nagy, elfelezett kő-tojás is helyet kapott, közvetlen a Häring fogadó mellett.


Megpihenésre invitált az étterem terasza rálátással a tóra, melyet két oroszlán vigyáz.


Két oroszlán + egy kutya
Valami különlegeset fedeztem fel az étlapjukon és egyértelmű volt, hogy ezt meg kell kóstolnom. Sóskaleves. Mióta az eszemet tudom imádom a sóskát és bizony Bajorföldön nem szerepel az étlapokon, sőt az üzletekben sem igen lehet frissen kapni. Olykor piacon, de főleg a Szülők kertjéből gondosan lefagyasztva jutok hozzá. Izgatottan vártam a hatást, a leves ízét! Tökmagolajjal, tejszínnel készítették, hozzá puha, ropogós baguette karikákat kaptam. A gyerekkori íz nem, de valami új, nagyon finom sikeredett belőle.



A strandon sétálva a horvát tengerpart jutott eszembe. A víz fölé hajló illatos tengerparti fenyők visszaidézték az ottani érzést.





A Häring fogadó egyébként a bajor, német és külföldi közismert prominensek egy találkozóhelye. A mosdóba menet, ami az alagsorban van a falakon megszámlálhatatlan mennyiségű fotót láttam. Képtelen voltam mindet megnézni, olyan 300-400 körülire saccolom. Főleg zenészeket, énekeseket és színészeket ismertem fel a gazda képtárából. Az étterem mellett egy nagy sörkert közvetlen a tóparton várja az erre járó látogatókat.

Tutzing magyar testvérvárosa Balatonkenese.

Különböző érzésekkel ajándékozott meg a tó egy része. Megidézett bennem helyeket, emlékeket. Számomra ettől más most már a Starnberger See. Kíváncsian várom mit nyújt még a tó többi része!


MerkenMerken

6 megjegyzés:

  1. Hú, ez nagyon tetszik! A Balaton-érzés, a dédnagymama-dédunoka a darabban, a sóskaleves (én már ettem, igaz, nem Németo-ban). Szuper hely!!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök! :-) Sóskalevest otthon én is sokszor ettem, de még sosem a bajoroknál, ez premier volt. :-D

      Törlés
  2. Minden részlet tetszik, amit megmutattál. Lehet nem olyan nyüzsgő és élettel teli, mint az általad kedvelt tavak, de nagyon kellemes helynek tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, most (már) nekem is szimpatikussá vált.

      Törlés
  3. Na, látom a sóskaleves fogott meg mindenkit :.-)
    Naná, hogy engem is. Nem is értem, miért is nem ismertebb étel ez ( a mártást is ideértve) - hiszen olyan finom.
    Jópofa az az óriás kőtojás - kár, hogy nem lehet "szétnyitni" kíváncsi lenék, milyen a belseje.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem igazán értem. Vannak ismerőseim, akik nem is igen ismerik a sóskát. Hallottak már róla, de még sosem kóstolták. Erre nem terjedt el annyira. Emlékszem munkába vittem egy alkalommal és csak nézték az asztal körül a "mi" sóskánkat. Megkínáltam őket, de csak egy volt bátor megkóstolni... :-D
      Itt inkább a spenót terjedt el, az gyakran van és szinte mindenütt.

      Elég nagy volt az a "kőtojás" ahhoz, hogy szétnyitható (mozdítható) lenne. De azért nekem tetszett így is.

      Törlés