"Mindig emlékezz rá, hogy a boldogság nem úticél, hanem az utazás maga"

2018-07-05

Gyermeknapi túra 1.674 m-re

Adós vagyok egy május végi kirándulással, méghozzá a gyereknapi túránkkal május utolsó hétvégéjéről.
Müncheni barátaink kérték, szeretnének bennünket egy túrára elkísérni - és ez épp gyereknapra esett - egy gyerekkel (11 éves). Érdeklődve vártam a napot, milyen lesz plusz 5 emberrel együtt túráznunk. Kinek milyen a kondíciója, tempója, mire figyel útközben, hogy bírja majd a kis tini. 
Az áprilisi túránkat "vettük elő" a látványos Bründling-Alm felé. Úgy terveztük, hogy az Alm-ig gyalog megyünk és onnan a felvonóval a középállomásról a csúcsig.





Már minden harsogó zöldbe borult, mikor a Kohlstatt (746 m) parkolójából elindultunk és jó hangulatban haladt a csapat, az ifjúcska is jól bírta a tempót, sőt, neki még ereje is volt többször előreszaladni és bennünket bevárni.
Felhőfátylas, napos időnk kifejezetten kellemes volt a túrára. Az erdőből kiérve a "gyilkos-emelkedő" után a látvány a Bründling-Alm fennsíkjánál (1.167 m) ezennel hó nélkül nyűgözött le. Letáboroztunk, megpihentünk és rendeltünk erősítőnek egy tartalmas után némi édességet is…


Hochfelln csúcsa 1.674 m



Finom karalábéfőzelék zsemlegombóccal 
Az elmaradhatatlan puha sajttorta
Itt még nyílt az illatos orgona, de már megjelentek a vadon növő lila haranglábak, a szintén lila varjúköröm, a finoman illatos vadrózsák és a vadon növő orchideák, a kosborok.










5 perc alatt felértünk a felvonóval az 1.674 m-re. Gyalog a túra a felvonó középállomásától még egyszer ca. 1 1/2 - 2 óra lenne, ezt legközelebb leteszteljük. Odafenn kicsit hűvösebb volt a levegő, hófoltokat is találtunk, a kilátás viszont gigantikus a hegyekre, a Chiemsee-re, annak szigetére a Fraueninsel-re!
Siklóernyősök, vitorlázórepülősök paradicsoma.



Chiemsee 
Fraueninsel


Az első amibe belebotlottam egy nagy csokor fehér alpesi kökörcsin, aztán jött a többi Alpok-virág... a tavaszi encián, a Globularia nudicaulis (magyar megfelelőt nem találtam), sárga ibolya, talán a gyógyító kínai csüdfű és egy számomra szintén magyarul ismeretlen, a fehér Andarosace lactea.













Tandem
Havasi csóka
A hegycsúcs körül egy körtúrát lehet tenni. Egy kiszögellésen áll a modern Hochfelln fémkereszt, ahonnan a csodás kilátás élvezhető a Chiemsee felé, a közelben a Chiemgau hegység legmagasabban álló vendéglője a Hochfellnhaus.
A hegy legmagasabb csúcsán ezennel nem a kereszt áll, hanem a Tabor kápolna, melynek nevéhez nem fűződik magyar vonatkozás.



Meghasadt sziklák
Tabor kápolna
Az Izraelben található hegyről kapta az épület a nevét. Az akkori plébános onnan magával hozott földet itt szétszórta és Tabor néven szentelték fel 1890-ben.



A felvonó és a túraútvonalak - jobb széléről indultunk

5 megjegyzés:

  1. Nem derült ki, hogy bírta a kisfiú a túrát ? Élvezte ? Elfáradt ? Fontosak az ifjúkori ilyesféle élmények, megszerettethetik, vagy elijeszthetik a gyereket valamitől.Szépek azok az ismeretlen virágok - tényleg erre mifelénk nem láttam ilyeneket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írtam: "az ifjúcska is jól bírta a tempót, sőt, neki még ereje is volt többször előreszaladni és bennünket bevárni". Elfáradt, leizzadt a végére és mondta, hogy az eleje unalmas volt, de a végére már jó volt. :-D
      Egy szintén túrázó ismerősöm megelőzően mondta, a gyerekek sokkal jobban bírják ezeket a túrákat, mint a felnőttek, ne aggódjak - így is lett.

      Törlés
  2. A gyerekek meglepően jól bírják, ők még a vége felé is szöcskézve mennek, mikor mi már csak rakjuk a lábunkat egymás után :))

    Gyönyörű helyen jártatok ismét. Olyan távolinak tűnik az orgonavirágzás, még az illata is megcsapott ahogy néztem a fotón :))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó túra lehetett ez is. Gyönyörűek odafent a virágok! :-)

    VálaszTörlés